,,Az ember csak kapkodja a fejét. Valóban figyelmesen kell nézni vagy olvasni, hogy minden mozzanatot nyomon tudjunk
követni – de megéri, mert nemcsak mulatságos, hanem mélyen emberi is az egész. Vagy mélyen tündéri, ahogy vesszük.
És bár hepiend van és mindenki boldogan egymásé lesz, minden szereplőben marad egy furcsa szájíz, egy pici kesernyés
mellékíz: mi is történt itt velem? Biztosan jól választottam? Nem a másikkal kellett volna összeházasodni? Szemben a
Rómeó–Júlia párral, akikre örök és felhőtlen boldogság vár, és soha egy rossz szót nem szólnak majd egymáshoz (hiszen
meghaltak), ez a négy emberpár nagyon is életben marad, és civakodásaik előrevetítik, mi jöhet itt még (a ,,felnőtt" párok
ezt be is mutatják). De – mondja ez a darab – inkább civódjunk a szerelmünkkel és féltékenykedjünk egy életen át, mint
hogy üdvözült békében öleljük a kriptában." (Nádasdy Ádám)
