Tadeusz Kantor: Halálszínház – írások a művészetről és a színházról

tadeusz-kantor-halalszinhaz

Szerkesztette: Beke László, Király Nina

 

A gazdagon illusztrált kötet elsőként gyűjtötte egybe magyar nyelven a XX. századi lengyel színház meghatározó alakjának írásait.

"Kantor a művészetben a fejlődést, a folytonos továbblépést tartotta a legfontosabbnak, ugyanakkor minden fejlődési szakaszában benne foglaltatott korábbi kísérleteinek eredménye, lenyomata. Hiszen az „örök avantgárd” művész amint úgy látta, hogy művészeti útkeresése kezdett holtpontra jutni, vagyis eredményre vezetett, s ezáltal kezdett klisévé, rutinná válni, azonnal más irányba fordult. Az újabb út kijelölése pedig mindig az előző korszak eredményeinek megtagadásával járt együtt, s épp e tagadás által élt tovább az újabb művekben a régi. A Halálszínház időszakának előadásait tehát nem lehet az azt megelőző happeningek, performance-ok, konceptuális tevékenységek, sőt képzőművészeti alkotások figyelembevétele nélkül tekinteni. »Életművem folytonos felfedezés volt, eladdig ismeretlen dolgok felfedezése, folytonos utazás, újabb és újabb kontinensek feltárulása. S magam mögött hagyván a meghódított területeket, a cél mind távolabb került« – írta Kantor." (Nánay Fanni)

Kedvencekhez
Adatok
Tartalom
Adatok
Kiadó
MASZK–OSZMI
Kiadás éve
1994
Terjedelem
332 oldal
Sorozat
Prospero könyvek 1.
ISBN
963-8359-01-3
Állapot
kifogástalan állapot
Tartalom

Kis kiáltvány

I. A festészettől a happeningig

Beke László: Kantor művészete és elmélete

Festészet...

Festészetem kezdetei

Akadémia

K. P. festőcsoport

Mosónők, vasalónők, nők az esernyő alatt

Kegyetlen realizmus

Gúlák és esernyők

Esernyős tér

Tájkép esernyős térrel és alakkal

Csontvázas alakok

Egymásba csavarodó alakok

A gyufától a tiszta mozgásig

Forgácseső

Ovális formájú alakok

Párizs, 1947

Fejlődés

Tárgy és kép

Kép – rajz

Rajz

Napló 47 avagy Infernó

1948... 1949... 1950. Éjszakai napló avagy Metamorfózis

Szocreál

Antikiállítás

Zéró

Multipart

Multipart – a megállapodás feltételei

Kiáltvány 1970. A létezés ára

A festészetről

Emballage

Az első emballage

Valami

A szekrény

A kollázstól az emballage-ig

Találkozás a Dürer-orrszarvúval

Infásnők

Öltözék-emballage

Esernyő

Emballage kiálltvány

Posta

Borítékok

Levél (egy happening partitúrája)

A vándorok és csomagjaik

Anatómia-óra Rembrandt nyomán

Emberi emballage

Az utazás eszméje ("i" színház)

Az utazás eszméje. "i" színház. A vasútállomás (partitúra)

Konceptuális emballage-ok

Interjú a Minden egy hajszálon függ című képek szerzőjével

Happening

Cricotage happening

Nagy emballage – happening (Bázel)

Az esemény-színház

Tengeri panoráma happening

A Medúza tutaja

Hommage á Maria Jarema

Kozmetikai műveletek

Cambriolage

II. A független színháztól a halálszínházig

Király Nina: "Ulyssesnek vissza kell térnie"

Ulysses

Marionett Színház

Az Ulysses visszatérése és a Balladyna – Naplójegyzetek

Credo

Ott, ahol a dráma keletkezik

Cselekmény

A színház butító szerepe

Konkrétság

Különlegesség avagy külsődleges realizmus

Az Ulysses visszatérése próbáiról

Illúzió és konkrét valóság

A színész játéka ( A Balladynára vonatkozóan )

A cselekmény torzulása

Illúzió és realitás

A néző belső kapcsolata a színpaddal

Absztrakció, stilizáció, naturalizmus

Az úgynevezett díszlet

Megjegyzések a Balladyna színreviteléhez

Kórus

Pátosz

Ulysses visszatérése. Elmélkedés

Ulysses visszatérése. 1944. Elmélkedés

Ulysses visszatérése.

A rendezés első variánsa

A rendezés második variánsa

A rendezés harmadik variánsa

A végső forma. Ithaka

Ulysses

Rezümé

Informel, zéró, lehetetlen színház

Az informel színház

A színész társadalmi helyzete

A színészi játék módszerei

A zéró-színház

Jegyzetek a zéró-színházhoz

A nemjátszás

Antiaktivitás

A "loppal" való játszás

A kimaszatolás

Az expresszió beszippantása

Vegetáció. Takarékoskodás a mozdulatokkal és az érzelmekkel

A jelentés-érték zéróra redukálása

Elimináció erő alkalmazásával

A kellemetlen szituáció

Automatizmus

A kényszer alatt játszás

Emballage

A lehetetlen színház

A halál színháza

Halálszínház

Osztályterem

A halott osztály. Magyarázatok

Autonóm szövegek

A művész helyzete

Pontos hely

Az illúzió – kis elméleti értekezés

Az illúzió elementáris értelme

A teljes illúzió

Az illúzió

Az illúzió mint negatív fogalom

A film illúziója

Találkozási pont: illúzió és realitás

Illúzió és ismételgetés

Megtévesztő fogalmak

A mű és a folyamat

Spiritualizmus

Katonaság. Le soldat – L"individu militaire

A realitás csodás mivolta

Szoba a gyermekkoromból

Hiányzó kedveseink kölcsönzőhelye

A gyermek emlékezete

Vissza a Vásári Bódéhoz

A dráma – a fikció. A holtak világa

A holtak világából az élők világába való dicstelen átmenet

A színház tényleges értelme

Az élet – a legalacsonyabbrendű valóság

A helyszínek leírása, 1944-től máig

Vesszenek a művészek!

Véletlen

A cím története

Cselekmény

A halál szférája

Börtön

A "talált alak"

Tükrözés

Én

Én- sok alakban

A szerző és színpadi alakja

Klisé

A "teljes igazság"

Az eget kell ízlelni, hogy megmutassuk a földet

III. Az öröklét és a semmi színháza

Soha többé nem térek ide vissza

Én- reális

Megmenteni a feledéstől

Én jobban hiszek a művészetben, mint az életben

Ma van a születésnapom

Az én szobám

Kép

Levél Maria Jaremához

Kalauz a Ma van a születésnapom c. előadáshoz

Király Nina: Exegi momumentum...

IV. Függelék

Életrajzi kronológia

Bibliográfia

Folyóiratok Kantor-különszámai

Filmek és videók a Cricot 2 Archívumában

A kötetben szereplő lengyel művészek

Képjegyzék

Képmelléklet

 

Webáruház készítés