"A Faustus Prágában c. munkám műfaja drámai költemény, tehát valami köztes minőség a dráma
és a líra között. Lebegés, mint fő protagonistáinak, beszélőinek az élete a kor (II. Rudolf Prágája)
meghatározottságai és saját költői habitusuk között. Molnár Albert, a „magyar Faust” (az irodalom-
történeteink Szenci Molnárja, aki 1604 őszén két hónapot tölt Prágában, ahol katolizáltatni akarják),
Elisabeht Weston, az egykorú Prága „Szaphója”, Jan Campanus, a cseh humanista drámaíró és
költő (aki, nemzeti érdekekre hivatkozva, protestánsból valóban katolikussá lesz), a címadó
Faustus (akit elkárhozása előtt néhány nappal – a véletlenek egybejátszása folytán szintén 1604-ben –
Lucifer, elszámolásra, Prágába rendel) – mind, mind egyszerre költők és valami mások, s ezt a
kettősségüket egzisztenciálisan s a költészetükben is megélik. Sőt ha jól meggondoljuk, még maga
II. Rudolf is ilyen „kétlaki”: bogarasnak tartják, de inkább erősen művészeti és filozófiai orientált-
ságú ember, akinek köszönhetően a cseh Prága ekkor az európai politikai történések legizgalma-
sabb színtere s egyben a kontitnens művészvilágának és kalandorainak a találkozóhelye is.
Különösen élveztem a kísérletet: Shakespeare-nek e kortársait egy Shakespeare-re emlékeztető
nyelven beszéltetni." (Tőzsér Árpád)
