Shakespeare idejében magától értetődő volt, hogy a színdarabok előadásra születtek. Nem is írtak róluk
irodalmárok. Évszázadokkal később azonban Shakespeare drámái tananyaggá váltak az egyetemeken, és a
legkülönfélébb módokon elemezték őket bölcsész diákok, kutatók, professzorok. Mellettük pedig zajlott a
színháztörténet. A hetvenes évektől kezdve azonban az irodalmárok kezdték újra felfedezni, hogy Shakes-
peare voltaképpen színházi szerző. A francia, angol és amerikai egyetemeken sorra alakultak a színháztudo-
mányi karok – a bölcsészet és a színház újra egymásra talált.
A magyar Shakespeare-kutatásban mintegy két évtizede van jelen egyre markánsabban a színházközpontú
gondolkodás. Mindezidáig azonban még nem született meg a találkozás az elméleti és a gyakorlati szakemberek
között. Ez a kötet ennek a találkozásnak a manifesztuma. Hídverés. Kísérlet. Megtudhatjuk belőle, milyen a
bölcsész színházi ember és a színházról író bölcsész. Nagyon más. A közös nevező: a színpadi Shakespeare.