KARÁCSONYI KÍNÁLAT

"Ki volt Sztankay István?
Ezen akkor nem gondolkodtam. Éltünk, hülyéskedtünk, sírtunk, játszottunk, szerettünk, szerettek. A barátom volt.
Most úgy éreztem, rögzítenem kell párhuzamos életünkből az én élményeimet, talán segít, hogy a kérdésre válaszolni
lehessen. Pista jó partner, ő diktál, én leírom, Önök olvassák; ismertem szemérmességét, kérem diszkréciójukat." Léner Péter személyes hangú visszaemlékezése Sztankay Istvánra: történetek, emberek, hangulatok sok dokumentum értékű képpel.

Almási Éva, a Nemzet Színésze kezdeményezésére alakult meg a Psota Irén Alapítvány, mely a 2016-ban elhunyt nagy színművésznő emlékének megőrzését és ápolását tűzte ki céljául. Az Alapítvány kezdeményezte, és a Balassi Kiadó vállalta a művésznő emblematikus színházi pillanatairól készült fotók és pályatársai vallomásaiból álló fényképes kötet megjelentetését Keleti Éva Kossuth-díjas színházi fotós alkotásaiból válogatva. A könyv kifejezetten a színművész szerepeire koncentrál a művészi fotók közreadásával, a visszaemlékezők pedig a közös munka számukra legértékesebb emlékeinek megosztásával.

Bérczes László Törőcsik Marit szólaltatta meg új kötetében. Számtalan izgalmas történettel találkozunk, ezek részben személyes, családi epizódok, részben közelmúltunk és jelenünk hírességeiről szólnak, legyenek azok közéleti szereplők, politikusok, orvosok és tudósok, de természetesen mindenekelőtt művészek, rendezők és színésztársak.

Az ország egyik legnépszerűbb színészével és egyben munkatársával és régi barátjával beszélget Léner Péter, a József Attila Színház egykori igazgatója, főrendezője, több színházi tárgyú könyv szerzője: színházról, családról, szerelemről, múltról és jelenről. Bodrogi Gyula életének legfontosabb szereplői is megszólalnak a kötetben, melyet ritkán látott színházi és családi fotók egészítenek ki.

Molnár Piroska a Nemzet Színésze mintegy fél éven át beszélgetett Bíró Krisztával gyerekkoráról, színészi pályájának

állomásairól, emlékezetes szerepeiről, előadásokról, kollégákról, magánéletéről, gazdag és tartalmas életútjának sokszor

regényszerűen izgalmas történetéről. Életnagytakarításnak nevezte a dialógusban született vallomást, ebből lett ez

a könyv, amelyet a kiadó Molnár Piroska három szeretett kollégája és rendezője, Babarczy László, Zsámbéki Gábor

és Ascher Tamás ajánlásával bocsát útjára.

Molnár Gál Péter, közismert nevén MGP, a Kádár-kor meghatározó kritikusa, színházi egyénisége, tanúja, szereplője volt. A Népszabadságba évtizedeken át írt szellemes, élvezetes, de sokszor kíméletlen és elfogult színikritikái megkerülhetetleneknek számítottak. 2004-ben derült ki, hogy Luzsnyánszky Róbert néven 1963-tól 1978-ig az állambiztonság ügynökeként tevékenykedett. Az eset megrázta a színházi világot, ő pedig néhány hónap alatt Coming out címmel megírta saját történetét megzsarolásáról és ügynöki múltjáról. Emellett rendkívül színes, szórakoztató és tűpontos portrékat közöl kortársakról, kollégákról, színészekről, rendezőkről, barátokról és ellenségekről, sokakról azok közül, akikkel hosszú és gazdag élete során összeakadt. A szöveget keletkezése után végül mégsem publikálta – most, másfél évtizeddel később, magyarázó jegyzetekkel és annotált névmutatóval együtt olvasható.

Hogyan lesz egy hentestanulóból színész? Hát így: egy Debrecen melletti tanyán kell hozzá nevelkedni, operaénekesnek kell készülni, titokban a Táncdalfesztivál sztárjáról, Kovács Katiról ábrándozni, a debreceni Húsfeldolgozó Szakmunkásképzőbe járni... Két évvel később a vágóhídon kell dolgozni, meg kell alakítani a ,,Húsosok" színjátszó csoportot, aztán előbb kell felvételt nyerni a Színművészetire, mint ahogy az ember megszerzi az érettségit. A Vígszínház és Kaposvár után az új Nemzeti Színház nyitó előadásában Ádámot kell játszani Az ember tragédiájában, és 2007-től az őrségi Viszák: a Tündérkert és a Kaszás Attila Pajtaszínház, meg Budapest között kell megosztania az idejét annak az embernek, aki elénk tárja nem mindennapi kanyarokban bővelkedő, gazdag életútját ebben a könyvben. Szarvas József rövid ,,novellákban" felvillanó visszatekintését, amelyet Bérczes Lászlóval közösen írtak-szerkesztettek kötetbe, a családi fényképek mellett a színházi és filmes pálya kiemelkedő pontjait megidéző fotók teszik teljessé.

Fodor Tamás és csoportja, a Stúdió „K” a hetvenes évek nagy alternatív (Bérczes László kifejezésével: más-színházi) robbanása során emigrált a hivatalos, szemmel tartott és ellenőrzött kulturális életből. Fodorék megelégelték az állandó csatározást a művészi élet szemmel tartóival, belefáradtak „ügyükbe”, az Orfeo-ügybe. (Kádár emlegette így. Bizony rangja van ott a színháznak, ahol az ország első embere ad nevet egy amatőr színházzal kapcsolatos huzavonának.) Létrehoztak egy színházi alkotóközösséget, egy ’68 szelleméből táplálkozó kommunát. Házat kezdtek építeni Pilisborosjenőn, hogy a teljes csapat odaköltözzön. Megalkuvások nélküli, autonóm létezés szándéka és kérlelhetetlen művészi igény munkált bennük. Ellenszínház volt a Stúdió „K” minden ízében. Értékei, eszményei, sőt egyáltalán a létezése is megkérdőjelezte, leleplezte az elmosódó körvonalú hazugság világát. (Koltai Tamás szerint már művészi igényességük maga volt a rendszer elleni lázadás.) Mindez persze inkább szociológiai vizsgálódás tárgya lehetne, ha a kísérletükből nem született volna meg a korszak egyik legjobb és legfontosabb előadása, a mai napig meghatározó Woyzeck. Az előadás szokatlanul intenzív kapcsolatot teremtett szereplők és nézők között, a nézők néma tanúként (cinkosként) karnyújtásnyira követték a kivételesen élesre hangolt játékot. A színészi játék létezésbe fordult, az előadások hatása túlmutatott az adott estéken, a színházi bemutatóból „eseménnyé” vált. (Perényi Balázs)

A Stúdió "K" legendás Woyzeckjéről 1978-ban forgatott filmet Szirtes András. A teljes film megtekinthető itt:

https://www.youtube.com/watch?app=desktop&feature=youtu.be&v=LolPNqETd6s

Szerkesztette: Gajdó Tamás

Kötetünk nem közöl újabb titkokat, s nem bocsátkozik találgatásokba sem. A szerzők közül senki sem ismerte személyesen Bajor Gizit – ám szinte mindegyikük minden napját Bajor Gizivel tölti. Besétál kertjébe, átlépi küszöbét, felszalad lépcsőjén, kitárja ablakait. Kézbe veszi fényképeit, karikatúráit, keze írását olvassa, dísztárgyait forgatja. S mikor elindítja a kiállítás technikai eszközeit, s felcsendülnek – ki tudja hányadszor – a színésznő előadásában Puskin Mese Szaltán cárról című művének első sorai, megérkeznek Bajor Gizi mai vendégei. Ugyanazon az úton, melyen Herczeg Ferenc, Csathó Kálmán, Indig Ottó, Aczél Ilona, Hevesi Sándor, Heltai Jenő, Németh Antal, Ignácz Rózsa, Tamási Áron, Gobbi Hilda lépkedett egykor…

„Egész életemben azt csináltam, amivé fiatalon lettem, és amit csinálni akartam. Színész voltam. Tanítani is ezt tanítom. Rendezőként is színész voltam, de színészként is mindig az egész érdekelt, nem csupán az én kicsi vagy nagy szerepem.” – mondja pályájáról Csikos Sándor. Ugyanez a pálya számokban: 55 év a színpadon, közel kétszáz szerep, három évtized tanítás, sok száz tanítvány. A máig aktív színész a pályafutása során volt Méla Jacques és Asztrov, Széchenyi és István király, az Oszlopos Simeon Kis Jánosa és A gyertyák csonkig égnek Konrádja. Dobogós azon magyar színészek között, akik a legtöbbször játszották a Tragédia Luciferjét – Csikos Sándor közel százharmincszor lépett fel a Madách teremtette alakban. Ő tanította színpadi beszédre többek között Eszenyi Enikőt, Tenki Rékát, Schell Juditot, Csuja Imrét, Szarvas Józsefet, Polgár Csabát…

A százötven fotóval illusztrált Csikos Sándor – kulisszák nélkül című könyv egy élettörténet – de több annál: színháztörténet. Csikos Sándor lehetőségnek tekintette, hogy a maga életét úgy mondja el, hogy eközben másokról, a korról, a színház világáról meséljen. Nem kedélyeskedik, nem anekdotázik, hanem felidéz. Pályatársakat, barátságokat, társulatokat, fontos mondatokat, hangulatokat, törekvéseket. Nemcsak sikerekről beszél, hanem kudarcokról és kételyekről, konfliktusokról is. Nem a színész Csikos Sándor a könyv főszereplője, hanem az a nézőpont, ahogy ő látja az életet, és benne a sajátját. A Kornya István által készített életútinterjúból megismerhetjük azt a világot, amelyben Csikos Sándorból, a karcagi kisgyerekből debreceni diák lett. Megtudjuk, mi volt az 56-os bűne. Miért vették fel elsőre, de mégis csak másodjára a Színművészeti Főiskolára. Milyenek is voltak az egri, miskolci, győri, nyíregyházi társulatok, és miként változott a debreceni Csokonai Színház azalatt a négy évtized alatt, amelynek több megszakítással, 1993 óta pedig folyamatosan a tagja. Felidéződnek a magyar színház olyan jeles alakjai, mint például Lendvay Ferenc, Ruszt József, Szabó Magda, Lengyel György, Léner Péter, Hubay Miklós, Montágh Imre, Gáti József és a nagy barátok: Kósa Ferenc, Kóti Árpád és Borbély Szilárd. A könyvben kor- és pályatársak is felidézik Csikos Sándorról őrzött élményeiket és emlékeiket, többek között:  Cs. Nagy Ibolya, Lengyel György, Léner Péter, Almási Éva, Szilágyi Tibor, Cseke Péter, Kubik Anna, Ruszt József, Szakonyi Károly, Pinczés István, Sardar Tagirovsky. A tanítványok közül Kiss Péter Ernő, Földeáki Nóra, Tenki Réka, Polgár Csaba mondják el, miként segítette, támogatta pályaválasztásukat, színésszé válásukat Csikos Sándor.

Lucifer szerepében (Madách: Az ember tragédiája, 1996, Debrecen, rend.: Lengyel György)

További videók a könyv elektronikus mellékletében:

http://csokonaiszinhaz.hu/csikos-sandor-konyv/

Belelapozó:

Csikos-Sandor.pdf

A (kultúr)politikai kifürkészhetetlen véletleneinek eredményeként 1982 őszén kezdheti meg működését az önállóvá váló Katona József Színház. A társulat megalakulása a magyar kultúra kivételes pillanatát jelenti. Nem tudni pontosan, hogy mi ütött rést a rendszeren, s tette lehetővé, hogy ennyi tehetséges ember gyűljön össze egy helyre, s kezdjen el közösen dolgozni. De már a Katona első előadásai is egyértelművé tették, hogy az ország legjobb társulata jött létre. A koncepciózus alkotók és a sokoldalú színészek összmunkájaként születő előadások hamar megtalálták a maguk közönségét, ami szintén nélkülözhetetlen volt a sikerhez. Sándor L. István monográfiasorozata – melynek második kötetét tartja kezében az olvasó – a Katona első évtizedének komplex szemléletű, átfogó feldolgozására vállalkozik. Az első kötet a színház születésének társadalmi környezetét mutatta be. Ez a második kötet azt a színházi közeget vizsgálja, amelyből kiemelkedett ez a kivételes színházi alkotóközösség. A könyv az induló színház néhány jelentős előadását nagyítja ki úgy, hogy melléjük helyezi a korszak több más produkcióját, amelyek vagy ugyanabból a darabból készültek, vagy hasonló témát dolgoztak fel. Székely Gábor, Zsámbéki Gábor, Ascher Tamás és Major Tamás munkái mellett szó esik Ádám Ottó, Harag György, Paál István, Vámos László, Kerényi Imre, Ács János, Valló Péter és mások rendezéseiről. Így a kötet érzékletes körképet mutat a korszak meghatározó színházi alkotóiról és társulatairól is, érzékelteti a színházi nyelv és kifejezésmód sokszínűségét, és azokat a szemléleti különbségeket is bemutatja, amelyek a 80-as évek elején jellemezték a magyar színházművészetet. A Goldoni-, Füst Milán-, Csehov-, Bulgakov- és Pinter-előadások felidézése azt is plasztikusan kirajzolja, hogy milyen színházeszmények jegyében kezdett el dolgozni a Katona József Színház új társulata, és hogy törekvéseik milyen más színházfelfogásokkal álltak vitában. Eközben sok jelentős színészi alakítást (Gobbi Hilda, Major Tamás, Sinkó László, Csomós Mari, Cserhalmi György, Vajda László, Bodnár Erika, Márton András, Udvaros Dorottya és mások játékát) is felidéz.

Szerkesztette: Dégi János

A kötetben Dégi István versei mellett részleteket olvashatunk a vele készült interjúkból, illetve a róla szóló kritikákból.

"Az írás akkor jött elő, amikor kielégületlen voltam, kevés volt az, amit színpadon nyújthattam. Valóban jelentek meg

verseim, talán nem sokára kiadják azt a kötetet, amelyben Pasolini verseit ültetjük át magyarra. Nemrég kezdtem el

Dario Fo négy egyfelvonásosát fordítani. És talán egyszer drámát is írok." (Dégi István)

A magyar színháztörténet egyik élő legendája a Marat/Sade kaposvári előadása. Ács János rendezése olyan szintézist teremtett, amely nemcsak a magyar (és az egyetemes) színházművészet meghatározó irányzatait foglalta össze, hanem a 80-as évek értelmiségi gondolkodásának progresszív irányait is. A Marat/Sade-ban szerencsésen összegeződtek a kaposvári társulat törekvései és Ács János addigi pályájának újdonságai.

Sándor L. István könyve először tesz kísérletet arra, hogy bemutassa ennek a meghatározó jelentőségű színházrendezőnek a munkásságát. A könyv Ács János pályáját a kezdetektől a Marat/Sade-ig tekinti át. Bemutatja a Paál István vezette Szegedi Egyetemi Színpadot – azt az amatőr színházi műhelyt, ahol Ács János szoros kapcsolatba került a színjátszással, s vezető színészként az első sikereit aratta. Rendezőként is itt készítette az első előadását. Majd a könyv sorra veszi azokat az előadásokat, amelyeket Ács előbb főiskolásként, majd a kaposvári társulat tagjaként (illetve meghívott vendégként) készített.

"Jani hatalmas szenvedélyeket tudott az emberekből kiváltani, mert hatalmas szenvedélyek mozgatták. Olyan szenvedélyek, amelyeknek nem is akart mindig a végére járni. Már sikeres, nagyon sikeres fiatal rendező volt, akitől mindenki a legnagyobbat várta, de ő magát egy kisfiúhoz hasonlította, aki nem csinál mást a művészetben, mint a kisfiú, aki egy kavicsot talált a tengerparton. Mikor Belgrádban a BITEF minden létező díját megnyerte a Marat-val, az őt ünneplő színésztársaságot otthagyva kiment a kocsma elé, és ellenállhatatlanul tört föl belőle a forró zokogás. Azért tudom, mert ő mesélte el nekem, azzal a kommentárral, hogy fogalma sincs, miért zokogott." (Forgách András)

Bertók Lajos 2006 óta nincs köztünk. A legnagyobb filmes sikere kapujában állt, amikor negyvenévesen elragadta őt a Duna. Sorsa és végzete a halála óta eltelt időben is foglalkoztatta a színházi szakmát, pályatársait és egykori rajongóit. Érthetetlen viszont, hogy a magyar színházi lexikonok és könyvek eddig elmulasztottak írni róla.

Ez a kötet ezt az űrt szeretné betölteni. Bertók művészi pályája nagy pillanatainak bemutatása mellett megpróbálunk közelebb jutni összetett személyiségének megfejtéséhez is. A Schiller Kata által kiválogatott 61 képhez illesztettünk 61 rövid szöveget, melyeket interjúkból, kritikákból, nekrológokból és visszaemlékezésekből vettünk. A legendás előadásait, képzőművészeti munkáit bemutató művészi képek mellett olyan arcait is felvillantjuk Lajosnak, Lalinak, amit a nagyközönség nem láthatott. Válogatásunk egy rendkívüli pályakép vállaltan szubjektív lenyomatát kínálja. Mi hárman, egykori barátai, ezen keresztül szeretnénk bemutatni generációnk egyik legnagyobb színészét. (Dégi János, Furka Bea és Schiller Kata)

Dusa Gábor albuma "egy bő három évtizedes pálya desztillációja az alkotó értő válogatásában. Fotóalbum, esztétikai gesztus, nem lajstrom, nem valamiféle teljességre törekvés, hanem személyes, képalapú válogatás. Ön-best of. … harminc év magyarországi táncának személyes tükre. … Öt-tíz-húsz évvel ezelőtti előadások egyetlen képbe sűrített-sűrűsödött esszenciái, vizuális könyvjelzői, melyek mögül az emlékezet eróziója, a múló idő olykor talán már elmosta, de legalábbis elhalványította magát az előadást, az élményt, vagy, olykor, tragikusan a szerzőt, szereplőt magát. Mert a pálya és az élet véges. Maradt a kép. Mert a kép marad." (Halász Tamás)

Dömötör Tekla a naptári ünnepekhez fűződő magyar ünnepi szokások és a népi színjátszás történeti fejlődését rekonstruálja az írott források és a művészeti emlékek nyomán, a kezdetektől egészen a tudatos néprajzi gyűjtés megindulásáig. Ismerteti a főbb ünnepkörök (pl. a farsangi, kora tavaszi, májusi, télközepi ünnep ciklus) s az egyes jeles napok dramatikus népszokásait, maszkos alakoskodásait, szertartásos táncait, elemzi a népszokások költészetét. Az egyes szokások európai hátterét megrajzolva újszerű tudományos eredményekre jut, melyek a nemzetközi néprajzkutatás szempontjából is igen jelentősek.
A kötet a néprajztudomány, színháztörténet és vallástörténet művelői számára különösen érdekes, de nélkülözhetetlen mindazok számára, akik a magyarság népi kultúrája iránt érdeklődnek.

Kárpáti Péter napjainkban az egyik legismertebb kortárs magyar drámaíró, aki az íráson túl az elmúlt másfél évtizedben elismert független színházi alkotó is lett. Kötetünk erről a gazdag színházi pályáról ad áttekintést.
Kárpáti azon kevés kortárs szerző közé tartozik, akinek szövegei „túlélik” az ősbemutatót: kevés kivétellel darabjait több előadásban is játszották, és az ősbemutató után húsz évvel is újabb és újabb felfogásban kelnek életre, ami meggyőzően bizonyítja a Kárpáti-drámák életerejét, színpadra termettségét. Így van ez annak ellenére is, hogy művei minden összetevőjükben vitába szállnak azzal a realista alapú dráma- és színházfelfogással, amely döntően még ma is meghatározza a nézői elvárásokat.
Ebben a kötetben többféle nézőpontból közelítünk Kárpáti eredetien sokértelmű drámai világához. A darabok irodalmi, illetve dramaturgiai elemzése arra keresi a választ, hogy miként működnek a szövegek, illetve hogyan hatnak a színpadon. Mindezt a megvalósult színházi előadások vizsgálatával egészítjük ki, amely arról ad képet, hogy az egyes bemutatók miképp interpretálták Kárpáti Péter darabjait, milyen értelmezést találtak hozzájuk, miféle színpadi megoldásokkal tették hitelessé őket. Az így kialakuló pályaképet a szerzővel folytatott műhelybeszélgetések egészítik ki. A szerzővel folytatott beszélgetések beavatnak a darabok keletkezéstörténetébe, érzékletes képet rajzolnak egy-egy pályaszakaszról, miközben bőséges esztétikai és dramaturgiai tanulságokkal is szolgálnak.