Ha valahol a világon, akkor Angliában következik be szinte naponta a csoda: a színház nem önmaga nagyon bizonytalan,
alig meghatározható, „szuverén” forrásaiból táplálkozik, hanem abból az „anyagból”, amelyet a kortársi drámairodalom
kínál fel neki. Olyan drámairodalom ez, amely stílusát, érzékenységét tekintve elképesztő leleményességgel reagál mind-
arra, amit társadalmi és művészeti közérzetnek szoktunk nevezni.
Hosszú idő után ez az első antológia, amely hírt ad napjaink angol drámaterméséről. Harold Pinter élő klasszikus: Hold-
fény című műve a régi erényeket – a létezés rejtelmének színpadilag adekvát megfogalmazását, hétköznap és költészet
egymásba feledkezését – valósítja meg újra. Stoppard, a virtuóz hangszerelő két egymástól messzi kor harmóniáit és
diszharmóniáit ötvözi egybe. Nicholas Wright a pszichológiai drámát műveli, Caryl Churchill fantasztikus játéka szemléle-
tében rokon a „dühös” Gregory Motton Peer Gyntöt idéző és parodizáló szertelen művével.
Gazdag, eleven drámairodalomról ad hírt ez a kötet, afféle mustrával szolgál, amely talán még lenyűgözőnek is
mondható.
Tartalom:
Harold Pinter: Holdfény
Tom Stoppard: Árkádia
Nicholas Wright: Mrs. Klein
Caryl Churchill: Az iglic
Gregory Motton: A sátán förtelmes hangja