Színháztörténet

Sztanyiszlavszkij, Brecht, Artaud, Brook – néhány ismerősen csengő név a múlt századi európai színháztörténet területére kalandozóknak. De valóban ismerjük e művészek máig ható munkásságát, amely oly meghatározónak bizonyult? Kékesi Kun Árpád monográfiája a rendezői színház legfontosabb jelenségeinek áttekintésére vállalkozik. Nem pályaképeket rajzol meg, hanem a rendezésnek azokat a formációit emeli ki, amelyek a hatástörténet szempontjából megkerülhetetlen színházi alkotókhoz kapcsolódnak. Részletes leírását adja az egy-egy művész nevéhez köthető törekvéseknek a történelmi, társadalmi és lélektani irányultságú realista színháztól az epikus és a szegény színházon át a képek színházáig, a meiningeniektől Grotowskin át Wilsonig, de kitér az egyes korszakokat meghatározó színházi tendenciákra, erővonalakra is. A könyv "hátrébb lép egyet" a színháztörténeti és -elméleti írások zöméhez képest: nem általánosságban, nem csak egyes teljesítményeket kiragadva szól a rendezők tevékenységéről, hanem a belső összefüggések feltárásának igényével. S közben sajátos módon újraírja másfél évszázad európai színháztörténetét. Ezért bízvást tarthat igényt minden, a színház mint önálló művészeti ág iránt érdeklődő figyelmére.

Dömötör Tekla a naptári ünnepekhez fűződő magyar ünnepi szokások és a népi színjátszás történeti fejlődését rekonstruálja az írott források és a művészeti emlékek nyomán, a kezdetektől egészen a tudatos néprajzi gyűjtés megindulásáig. Ismerteti a főbb ünnepkörök (pl. a farsangi, kora tavaszi, májusi, télközepi ünnep ciklus) s az egyes jeles napok dramatikus népszokásait, maszkos alakoskodásait, szertartásos táncait, elemzi a népszokások költészetét. Az egyes szokások európai hátterét megrajzolva újszerű tudományos eredményekre jut, melyek a nemzetközi néprajzkutatás szempontjából is igen jelentősek.
A kötet a néprajztudomány, színháztörténet és vallástörténet művelői számára különösen érdekes, de nélkülözhetetlen mindazok számára, akik a magyarság népi kultúrája iránt érdeklődnek.

A kötet az olasz reneszánsz komédia történetét vizsgálja a XV-XIV. században. 

Nyerges László a komédia két alapvető létformájának, a drámai szövegnek és színpadi sorsának egyaránt

figyelmet szentel. A szövegről szólva elsősorban a teátrális jellemzőket mutatja be, a színpadi megjelenéssel

kapcsolatban a játékosságot tartja szem előtt.

" Többek között ... a Nemzeti Színház – és a nemzeti színház – újabb kori történetét is fel kellene vázolni annak, aki Major Tamásról szólni merészel. Nekünk azonban – objektív, de szubjektív okokból is – sok mindenről le kell mondanunk. Amire vállalkozhatunk, amiről ... olvashatnak, az inkább csak néhány képsor felvillantása – gyakran egymással feleselő, korabeli szövegek segítségével – Major Tamás életének és pályájának színpadáról." (Antal Gábor)

A kétkötetes munka azzal a szándékkal készült, hogy tömören és rendszerezve összefoglalja mindazon ismereteket, amelyeket a megjelenés idejéig feltártak az egész világ színházi tevékenységének történelmi fejlődéséről a kezdetektől a 80-as évekig. Magyar nyelven ez az első ilyen színháztörténeti kísérlet, amely a viszonylagos teljesség igényével készült.

"A Nemzeti Színház története részint az épülethez fűződő illúziók, részint a politikához fűződő realitások

története. Az építkezés eszméje rendszeresen (és rendszertől függetlenül) elfedte a színházi eszme hiányát.

Ennek logikus következménye, hogy a Nemzetit csak ritkán és rövid ideig irányították autonóm művészek.

Ahol nem működik a szellemi erőtér védelme, oda kliensei révén behatol a hatalom. Az elmúlt tíz év rombolásai

és építései a Hevesi Sándor téren, az Erzsébet téren és a Soroksári úton beleillenek a magyar hagyományba.

Ebben az értelemben a legújabb Nemzeti-történet jellegzetesen nemzeti történet" 

Craignek nem volt színháza: egy-egy díszlettervezés, rendezés erejéig kapcsolatban állt a kor nagy színházi

alakjaival, Reinhardttal, Duséval, Sztanyiszlavszkijjal. A tízes évek elején Moszkvában egy legendás Hamletet

rendezett, Firenzében stúdiót hozott létre...

Székely György könyve mindmáig legteljesebb magyar nyelvű összefoglalója E. Gordon Craig életének és

munkásságának.

Egy londoni bordély manzárdszobájában egy öreg komédiás William Shakespeare első életrajzán

dolgozik. Ki volna alkalmasabb erre a feladatra, mint ő, Robert Reynolds, alias Pickleherring, aki

zsenge ifjúságától kezdve olyan fontos női szerepek első megformálója volt a Mester társulatában,

mint Kleopátra, Júlia, Rosalinda vagy Lady Macbeth? És aki igen közel állt Shakespeare-hez, barátja,

sőt tán szerelme volt?

Megtudhatjuk e könyvből, hogy milyen szerepet játszott Erzsébet királynő Shakespeare foganta-

tásában. Vagy hogy mivel foglalkozott Will, mielőtt drámaírásra adta volna a fejét. Avagy hogy

kiről mintázta Falstaff alakját. És hogy ki(k) volt(ak) a szonettek titokzatos Fekete Hölgye(i). Meg

hogy pontosan hogyan is halt meg Shakespeare, s melyek voltak az utolsó szavak, melyek elhagyták

ajkát. Nem is beszélve egy teljes szonettről és elveszett drámarészletekről, melyek műveinek

egyetlen kiadásában sem láttak még napvilágot. És sok-sok egyébről: mesékről, balladákról, dalokról,

ízes káromkodásokról, mondókákról, szaftos pletykákról és bölcs elmélkedésekről.

Pickleherring írása rendkívül tudós mű, ugyanakkor rendkívül pajzán is; egyszerre a nagy drámaíró

életrajza és egy cseppet sem szégyellős bohém önéletrajza. A Robert Nye életművét megkoro-

názó regény végtelenül összetett játék mindazzal, amit valaha írtak Shakespeare-ről, és mindazzal,

amit Shakespeare valaha írt: komolytalan, szellemes, szókimondó és frivol, mélyen emberi és

megindító szöveg, mely Bényei Tamás ihletett fordításában szólal meg magyarul.

"A magyar kiadás jó érzékkel észrevette azt, hogy Shakespeare-kultusz ide vagy oda, az itthoni

befogadói közeg talán nem él annyira mélyen benne a drámaíró körüli történetekben és recepciójában,

mint az angol. A fordítást ugyanis, amely Bényei Tamás remek munkája, az eredetinél sokkal

nagyobb, szintén a fordító által összeállított lábjegyzet-apparátus kíséri, amely, ha nem is mindegyik,

de igen sok shakespeare-i és egyéb hivatkozást felfed, némiképp megkönnyítendő a hazai olvasó

dolgát, s néhány útjelzőt jelölve ki a szöveg labirintusában." (Kisantal Tamás: Mutass nekem egy oly nagy ravaszt, mint…)

"…miközben tökéletes Erzsébet- és Jakab-kori korrajzot kapunk, mint egy történelmi regényben,

továbbá csúfondáros irodalmi kalandozást telistele vendégszövegekkel, versekkel, Shakespeare-rel

és nem Shakespeare-rel (ki nem szabad hagyni Shakespeare aláírásainak és káromkodásainak

felsorolását, továbbá Francis Drake apróhirdetését Bretchgirdle emésztést segítő tinktúrájáról

és persze a Pickleherring-féle Shakespeare-feladatlapot!), valamint egy végtelenül szórakoztató,

letehetetlen szövegfolyamot az írásról, íróságról és az irodalom értelméről, Robert Nye még

azt is eléri, hogy úgy érezzük, a filozofikus nagyregényből mellesleg tényleg mindent megtudtunk

Shakespeare pályájáról és saját embervoltunkról." (Baranyi Katalin)

Habár a történelem során a színház intézménye gyakran próbálta elfedni saját társadalmi kötöttségét, mégis színházi

nyelvek, esztétikák, műfajok sorát újította meg az a szociális tér és rendszer, amely körülvette az alkotókat. A kritika,

a lázadás, a felforgatás eseményei ezek. Színház és társadalom hatástörténetileg forró területeit tárgyalja ez a tanulmánygyűjtemény, ahol ugyanúgy szóba kerülnek az aktív nézőről szóló elképzelések, vagy a kommunista berendez-

kedés és értelmezéstörténet összefonódásai, mint a közösségi színház és színházi nevelés legizgalmasabb irányai,

illetve a kortárs színházi struktúra elfedett problémái a megélhetéstől kezdve a rendszerbe kódolt erőszakformákig.

A kötetben színháztörténészek, teoretikusok, rendezők, színészek, dramaturgok, drámatanárok, szociológusok, valamint

segítő szakemberek írásai mutatnak rá arra, hogyan válhat a színház (újra és újra) a társadalmat nem pusztán tükröztető

gyakorlattá, hanem közösségformáló erővel bíró tevékenységgé.

"Kiknek ajánlom e könyvet!

Diákoknak,
– akik szeretik az irodalmat, mert e könyv segítségével önállóan is megismerhetik a drámairodalom történetét, felfedezhetik a színház világát.
– akik nem szeretik az irodalmat, mert úgy vélik, ők inkább reál beállítottságúak. E mű logikus gondolatvezetése által felismerhetik, hogy az irodalomtörténet sem létezhet ok-okozati összefüggések nélkül.

Tanároknak,
– akik szeretik az irodalmat tanítani, mert e mű birtokában akár holnap megkezdhetik drámatörténeti szakkör vagy fakultáció szervezését.
– akik nem szeretik tanítani az irodalmat, mert e könyv segítségével érdekesebbé, változatosabbá tehetik óráikat,

s felkelthetik, ébren tarthatják az érdeklődést.

Végezetül a "csupán csak" érdeklődőknek, akik szeretnék megismerni a drámairodalom történetét, a színház világát."

"A pszichodinamikus színház itt leírásra kerülő módszere Jerzy Grotowsky lengyel rendező több esztendős kutatásainak és kísérleteinek az eredményét alkotja. Ez a módszer tehát nem elmélet, hanem arra irányuló a posteriori befejezett törekvés, hogy egzakt módszerbe rendezze színpadi kísérleteinek konkrét eredményét."

A kis kötetben először jelentek meg magyar nyelven Gordon Craig írásaiból részletek.

"Senki nem tudta kikerülni az érzékenységét és a kérlelhetetlenségét, akit megérintett, az többé egyszerűen nem tudott nem szabad, nem alázatos és nem fegyelmezett lenni. Ha mégis, az onnantól fogva azonnali szégyen- és fájdalomérzetet keltett az illetőben. Csak mostanában, pár évtizedes távlatból, az emlékkönyv olvastán válik igazán láthatóvá, csak innen lesz meghatóan nyilvánvaló, hogy mindannyian kaptunk tőle hasonló örökrészt, emberek és színházi emberek, akik látszólag távol kerültünk egymástól a lélektérképen." (Müller Péter Sziámi)

A kötet Cs. Szabó Lászlónak, a magyar esszéirodalom koronázatlan királyának színházi témájú írásait gyűjtötte

egy csokorba. Bár a hangsúly – természetesen – Shakespeare-en van, a nagy görög tragédiáktól a romantikán át

a 20. századig tart a képzeletbeli színházi kalandozás.

Végh Attila munkája sajátos műfajú könyv: esszészótár. A költő-filozófus szerző kötete a fontosabb görög drámaelméleti

fogalmakat ráérősebben, "alanyibb" módon tárgyalja. Ez a szótár valóban kísérlet: az európai kultúra történetét döntően,

máig meghatározó fogalmak megvilágítási kísérlete. A szöveg a költői és a filológusi beszély határvonalán egyensúlyoz.

A 20. század elején Berlinben a színházat Reinhardt jelentette. Jelentős színpadtechnikai újítások fűződnek a nevéhez,

és ő használta elsőként szabadon a drámák szövegét. A Salzburgi Ünnepi Játékok gondolata és kezdeményezése is tőle

származik. A Szentivánéji álom Amerikában készült filmváltozatából a magyar nézők is megismerhették a reinhardti

színházat, amely a magyar színházművészetben is mély nyomokat hagyott.